Pszichoinformatika

A végtelen tudat ismeretlen területei.

Angyali érintés a távolból

2016. március 14. 02:14 - Bognár Tas

"Ma délelőtt beszéltem telefonon anyukámmal, és mondta, hogy úgy ébredt, annyira fáj a háta, hogy alig bír mozogni. Ez elég gyakori nála, és általában órákig, vagy akár napokig is eltart. Próbálkozott már mindenféle kencével, mozgással, és több kevesebb sikerrel ugyan tudta csillapítani a fájdalmát, de ami most történt, olyan még velem és vele sem történt!

angel.jpg

Miközben beszéltünk telefonon, elkezdtem Tong-Lenezni. Elképzeltem magammal szemben, mintha ott állna előttem, és "leporoltam" mentálisan a fájdalmát. Úgy, mint amikor a port az asztalról finoman, de precízen letörölgeted. Mint amikor simogatod az asztalt, szeretettel... Hozzáteszem, hogy én magam sem hiszem el, nem fantáziálok, de fokozatosan működött! És biztosan nem placebó történt, mert én nem mondtam Neki, hogy "porolgatom" az idegrendszerét.

Ez az egész kb. 3-5 percig tartott, intenzíven vizualizáltam, küldtem a szükséges energiát, én magam is egyre jobban éreztem magam, és közben csak beszélgettünk. Folyamatosan adta a visszajelzést, hogy már jobb, már csak a nyakánál fáj és megint amikor azt a nagyon finom energiát éreztem, akkor mondta, hogy teljesen jó lett, nem fáj neki egyáltalán. Teljesen elmúlt!

Arra gondoltam, hogy a jövőben reggelente mielőtt felkelek, megnézem tisztánlátással, hogy hogy van, ha szükséges megkezelgetem, aztán vidámabban megy tovább a napom, mert tényleg jó érzés a Tonglennel távkezelni. Nem akarok nagyzolós lenni, de elgondolkoztam, hogy lehet, hogy az angyalok vagy az elhunyt lelkek is pontosan ezt csinálják néha velünk?"

Andrea

Szólj hozzá!
Címkék: tavolbahatas

A bejegyzés trackback címe:

https://pszichoinformatika.blog.hu/api/trackback/id/tr208475130

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása