Pszichoinformatika

A végtelen tudat ismeretlen területei.

Egy terapeuta intuíciós tapasztalata

2016. március 07. 00:19 - Bognár Tas

Szia Tas!

A tanfolyam utáni napon, ahogy azt mondtam is, volt egy vendégem, aki családállításra jött hozzám. Régóta dolgozom segítőként, családállítással emberek segítése a fő területem, és tudom, hogy a családállítás és az intuíció mennyire közel állnak egymáshoz...de arra nem számítottam, hogy én magam is -a Tonglen technikával- milyen könnyen, ráadásul bármikor és bárhol rá tudok kapcsolódni a kollektív tudatra. Mondhatom, hogy régen döbbentem meg már ennyire!

csaladallitas.jpg

Tehát még a nap folyamán "megnéztem" vendégemet a Tong Len technikával és amit ott "láttam", vagyis nem láttam, hanem átéltem, megéltem, megértettem... tehát minden, amit megtudtam vendégemről, azt az állítás is visszaigazolta. Pedig a vendégemről szinte semmit nem tudtam előre, sem a problémájáról, sem az életéről, semmit! És nem csak információ morzsákat tudtam meg, hanem azok egyértelmű összefüggéseit, ok-okozati kapcsolatait, az egyén lelkének a mátrixát, eseményhorizontjának konstellációit értettem meg. Alig tudtam felfogni, de lényegében összeállt a "kép".

Szóval ilyen módon is, terápiára nagyon jól lehet használni a hatodik érzékünket! Igazán nagy élmény! Nem gondoltam, hogy a "tisztánlátás", amit annyira nagy gőggel ajnároznak, végül is mennyire egyszerű, kézzelfogható, megtapasztalható, és valahol pozitív értelemben meghökkentő dolog.

Köszönöm még egyszer!

Kati

komment
Címkék: intuicio

A bejegyzés trackback címe:

https://pszichoinformatika.blog.hu/api/trackback/id/tr68450320

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása