Pszichoinformatika

A végtelen tudat ismeretlen területei.

A lányom születésének megérzése

2018. június 01. 09:27 - Bognár Tas

Valójában nem friss a történet, 2001-ben történt. Akkor már tanultam intuíciót Thaiföldön és a Tibeti mesterektől.

A lányom fogantatásakor pontosan tudtam én is és a párom is, hogy megfogant a kincsünk. A nevét is tudtam abban a csodás pillanatban. Érdekesség, hogy hosszabb külföldi elhivatásom miatt ez volt (lett volna) a szerelmemmel való leges legutolsó együttlét. Valójában búcsúztunk Már a repjegyem is megvolt. Most is elkönnyesedek, mekkora ajándékot kaptam akkor. Mint az Édenkertben Almát szedni! Ugyanis Alma a neve.

alma_dzsungel.jpg

A biztonság kedvéért elmentünk a nőgyógyászhoz, hogy minden rendben lesz-e a gyerekkel. Kérdezi az orvos hölgy, hogy miből gondolják azt, hogy megfogant a gyermek? Értetlenül néztünk, és mondtuk, hogy tudjuk, hogy megfogant, és kész. Válasz: azt nem lehet csak úgy tudni...pfff.

Hát nekünk kétségünk nem volt egyáltalán, semennyi. Igazi szerelemgyermek. Életem legnagyobb ajándéka!!! A párom nevének jelentése amúgy "az Isten ajándéka" :)

És a plusz poén, hogy az apósom megálmodta a lányom arcát. Amikor a szülés után rohantam küldeni a nagypapának a fotót az unokájáról abban a pillanatban, ahogy megszületett, rögtön válaszolt mailen, hogy pont így álmodta meg.

Most egy saját privát intuíciós történetemet osztottam meg, kivételesen.

Tas

Szólj hozzá!
Címkék: intuicio

Motoros megérzése

2018. május 24. 10:32 - Bognár Tas

Halihó Tas!

Van pár sztorim, mivel tudod, motorozom és ott jól jön az intuíció...bár szerintem más dolgokban is, de legyen itt néhány történet:

motor_accident.jpg

Hegyvidéken mentünk egy kis csoporttal, és éreztem, hogy az előttem levő motorossal valami nem fog stimmelni. Akkorát bukott, hogy totálkáros lett a motor. Szerencsére a Sanyinak nem lett baja.

Máskor a szalagkorláton bukott át egy kedves barátom, 12 métert zuhant a szakadékba a sziklák közé, és a csoportból egy másik barátom mászott le hozzá, és a karjaiban halt meg.

Még egy: buszon utaztam, és egy embert láttam magamban, feltett lábakkal. Nem volt jó érzésem. Két megálló múlva láttam egy motorost, aki nagyon durván felborult.

A tanfolyamon mondtad, hogy intuíciónk 70%-ban figyelmeztet a veszélyekre. Hát ez biztosan így van.

Megyek ismétlésre!

Hálás vagyok a tanításért!

Attila

Szólj hozzá!
Címkék: intuicio

Gyermek előérzete

2018. május 18. 14:52 - Bognár Tas

Szia Tas!

Kértél intuíciós sztorikat, hát itt egy fura történet :)

eye-modern-blue-660x440.jpg

A lányom a hét elején feldúltan, sírva közölte, hogy Dani össze fogja törni az asztalt a hétvégén. Igaz, hogy a lányomnak voltak fura dolgai, de ezzel nem tudtam mit csinálni.

Aztán a hétvégén, mikor Dani jött hozzánk, és hassal ráfeküdt az asztalra, azzal együtt le is borult üveglappal a földre, és tényleg összetört.

Erre a lányom azt mondta: "látod hogy úgy volt ahogy láttam?"

Voltak még érdekes dolgai, majd megírom.

Üdv!

Károly

Szólj hozzá!
Címkék: intuicio

Gyermekáldás megérzése

2018. május 08. 12:28 - Bognár Tas

Kedves Tas!
 
A  tanfolyamot  követően  különösen az auralátás gyakorlás szerzett nagyon sok és boldogsággal teli élményt, de a napokban egy intuíciós meglepetésben is volt részem.
pregnant-woman2.jpg
 
Öt gyerekes barátnőm hetek óta küzdött rosszullétekkel, mivel 43 éves elmúlt már, így senkiben fel sem merült, hogy újabb gyermekáldás elé néz. Mivel tudott arról, hogy a tanfolyamodat követően gyakorolom a tanultakat, ezért megkért, hogy segítsek kideríteni, hogy mi is húzódhat meg a mindennapos rosszullétei  hátterében, mert háziorvosa egyenlőre nem talált magyarázatot, és a kivizsgálásra még várakozni kellett. Kérését követően alkalmaztam a tanult intuíciós technikát, és meglepetésemre egy szaladó kisfiú képe tűnt fel a belső képernyőmön. Nagyon meglepő volt az élmény, és utólag be is igazolódott, hogy barátnőm várandós a hatodik gyermekével, és valóban kisfia született.
 
Másik élmény:
 
Könyvelő vagyok, de szabadidőmben foglalkozom masszírozással. Egyik kolléganőm masszírozása közben felmerült a kérdés, hogy esetleg gyereket várhat és segítsek megmondani, hogy ez valóban így van-e. Mivel nem vagyok sem gyakorlott látó, sem pedig más, ezért csak arra hagyatkozhattam, hogy masszírozás közben, már korábban is tapasztalva, egy hullámhossz alakul ki a páciens és köztem. Egy kis elcsendesedés után egy zöldellő fa képe jelent meg a belső látómezőmben. Ez számomra azt jelentette, hogy a páciens testében egy apró kis élet bújik meg. Ez később be is igazolódott, ikerterhessége volt.
 
Üdvözlettel: Margit
Szólj hozzá!
Címkék: intuicio

AURALÁTÁS ÉS INTUÍCIÓ TANFOLYAM MÁJUSBAN

2018. május 08. 12:08 - Bognár Tas

AURALÁTÁS, INTUÍCIÓ, TISZTÁNLÁTÁS, TONG-LEN

Elméleti és gyakorlati tanfolyam Bognár Tas vezetésével.

A Komplex Tanfolyam két napja tartalmazza az Auralátás és -elemzés, az Intuíció, a Tisztánlátás és a Tong-len tanfolyamokat is egyben! Szkeptikusoknak kifejezetten ajánlott, terapeutáknak pedig szinte "kötelező" a tanfolyamon érdeklődőként részt venni, és az első két óra után eldöntheti, hogy végig üli és kifizeti a teljes tanfolyamot, vagy sem!

Bognár Tas 15 éve gyakorolja, használja főállásban és évek óta tanítja az auralátást és a tisztánlátás tibeti technikáját. Több tízezer kliensének auráját elemezte az utóbbi évek alatt, és a „pszichoinformatika” tanfolyamot több ezer tanítvány sajátította el sikeresen. Tas öt éves ázsiai élete során tanult és alkalmazott technikákkal, saját tapasztalatokkal és kutatási eredményekkel kiegészítve állította össze a tananyagot, nyugati életmódra szabva. A korábban főállású informatikus egyszerűen, érthető nyelvezetben adja át a technikákat, melyeket azonnal a tanfolyamon ki is próbálunk éles helyzetben! Az első élmény pozitív értelemben drasztikus, spirituálisan sokkoló, és igen nagy önbizalmat ad a tanítványoknak, eleddig ismeretlen képességükkel kapcsolatban.

Az auralátás egy spirituális felkészültséget nem igénylő, fizikai folyamat, mely ugyan velünk született, ám a felnőttek többsége már csak újratanulással aktivizálhatja. Már a tanfolyamon fogjuk látni auránkat minimális szinten, majd pár hét gyakorlás után mások auráját is elemezhetjük, mivel a tanfolyamon az aura alapszintű elemzését is megtanuljuk.

A tisztánlátás, a hatodik érzék és a harmadik szem egyazon tudati jelenség különböző nevekkel ellátva. Valójában a tudat érzékszerve, mely belső képekben és érzésekben mutatja meg memóriánkban található emlékeinket. Amikor pedig alszunk, többnyire tudatalattinkat érzékeljük álmokként, lelki szemünkkel belső képekként. És amikor se nem gondolkozunk, se nem alszunk, meditatív állapotban képesek vagyunk érzékelni a kollektív tudatmezőn keresztül más kisugárzásokban rejlő emberi vagy egyéb tudati, lelki információkat is. A hatodik érzék egy általában inaktív, kihasználatlan képességünk, melynek tudatos használatát érdemes elsajátítani, hiszen így egy újabb, térben és időben is távolabbról vevő, és oda hatni is képes érzékszervvel gazdagodhatunk!

Az auralátás és a tisztánlátás felhasználási területei nagyon szerteágazóak, az élet minden területén alkalmazhatjuk hétköznapi dolgoktól kezdve egészen a professzionális főállású felhasználásig. A tanultak alkalmazhatóak hétköznapi auraelemzésre, tisztánlátásra, spirituális diagnózisra, médiumitásra, távolbalátásra, chanellingre, intuícióra, hiányzó láncszemek megtalálására, életünk elakadásának feltérképezésére, a jövő érzékelésére stb. Bizonyos „érthetetlen” élethelyzetek átlátását nagyban segíti a technika ugyanúgy, mint mások problémái mögött meghúzódó valós problémák feltárását.

Jelentkezés: tasbognar@gmail.com

Ára: 22.000 Ft (a két nap külön is elvégezhető)
Ismétlőknek a két nap 6.000 Ft

Időpont: 2018. Május 26-27., mind a két napon 10-18-óráig.

Helyszín: Van Egy Hely spirituális központ. 1085 Budapest, Rökk Szilárd u. 11. Fsz. 1. (11-es kapukód)

www.pszichoinformatika.blog.hu
https://www.youtube.com/watch?v=LZYvFgyVPs8

Szólj hozzá!
Címkék: tanfolyamok

AURALÁTÁS ÉS INTUÍCIÓ TANFOLYAM SZOMBATHELYEN

2018. április 10. 19:35 - Bognár Tas

Időpont: 2018. Június 9-10., mind két napon 10-18-óráig.

Helyszín: Szombathely (helyszín pontosítás később)

www.pszichoinformatika.blog.hu
https://www.youtube.com/watch?v=LZYvFgyVPs8

Szólj hozzá!
Címkék: tanfolyamok

AURALÁTÁS ÉS INTUÍCIÓ TANFOLYAM ÁPRILISBAN

2018. március 27. 14:59 - Bognár Tas

Időpont: 2018. Április 21-22., mind két napon 10-18-óráig.

Helyszín: Van Egy Hely spirituális központ. 1085 Budapest, Rökk Szilárd u. 11. Fsz. 1. (11-es kapukód)

www.pszichoinformatika.blog.hu
https://www.youtube.com/watch?v=LZYvFgyVPs8

Szólj hozzá!
Címkék: tanfolyamok

Lopás intuitív megérzése

2018. március 13. 15:53 - Bognár Tas

Nagyon hálás vagyok az intuíciómnak, hogy a mai napon is működött és hallgattam rá, így sikerült megúsznom, hogy a Budaörsi Auchanban ne lopják ki az értékeimet a táskámból.

thieves_in_the_shop.jpg

Még most is a hatása alatt vagyok, hogy az egyik pillanatban a répákat válogatom a táskám mellettem a kocsi felső tartójában, s mire vissza fordulok a táskám zippzárja félig nyitva.

A zöldséges sor elején jött egy érzés, hogy a telefonomat és a pénztárcámat vegyem ki a táskámból, s tegyem a kabát zsebembe. Megtettem.

Köszönöm.

Timi

Szólj hozzá!
Címkék: intuicio

SPIRITUÁLIS GYERMEKFOGLALKOZÁS GYERMEKEKNEK

2018. január 22. 12:24 - Bognár Tas

Kedves gyerekek, leendő felnőttek és szülők!

Egy olyan foglalkozásra invitálunk Benneteket, mely veletek született képességeket segít nagyobb ázsiai mesterek tanításai alapján jobban kifejleszteni, gyakorlás által.

aurarajz1.jpg

Szó lesz a megérzésekről, az auralátásról, a hivatásunk megtalálásáról (nem csak gyermekeknek), illetve a tudatos teremtésről, mert ezek mind olyan képességek, melyekkel együtt születtetek, és ezeknek megtartása életetek pozitív megélésében fontos szerepet játszanak.

Az intuíció: megérezni valamilyen lehetőséget, megtudni, hogy ha a kutya harapni akar, megtudni, hogy egy vizsgára hogyan készülj fel, megtudni, hogy milyen irányban menjen az életünk.

A tudatos teremtés: a felismert irányok segítségével, tudatos technikákkal irányítsuk, hogy milyen módon végződjön a vizsga, ne ugasson a kutya, a jövőnk pedig a megtervezett módon történjen meg.

Roxfortban Harry Potter pontosan ugyanezt tanulta.

Ez nem valamilyen elérhetetlen dolog, hanem velünk született képesség, melyeket magas szintű mesterektől tanultam Ázsiában 5 éven keresztül, kolostorokban.

A foglalkozáson tanultakat gyakorolni is érdemes, és akkor a velünk született képességek valósággá válnak.

Az oktatók szintén szülők, akiknek fontos a gyermekek tudatosodása és lelki fejlődése:

Bognár Tas – 20 éve felnőtteknek, és három éve gyermekeknek is tanítja főállásban a technikákat.

Tanfolyam díja: 14.000 Ft (egy kísérőnek a foglalkozás ingyenes).

Életkor: 6 éves kortól.

Helyszín: Van Egy Hely központ – VIII. Rökk Szilárd utca 11.

Jelentkezés: tasbognar@gmail.com

Időpont: 2018. Március 11. 10-15 óráig.

Gyermek látja az aurát: https://www.youtube.com/watch?v=cLc0VyJcRzg
Tanfolyami hanganyag: https://www.youtube.com/watch?v=p8Kgcv-63kU

Várunk mindenkit szeretettel!

Szólj hozzá!
Címkék: tanfolyamok

AURALÁTÁS ÉS INTUÍCIÓ TANFOLYAM MÁRCIUSBAN

2018. január 22. 03:56 - Bognár Tas

AURALÁTÁS, INTUÍCIÓ, TISZTÁNLÁTÁS, TONG-LEN

Elméleti és gyakorlati tanfolyam Bognár Tas vezetésével.

A Komplex Tanfolyam két napja tartalmazza az Auralátás és -elemzés, az Intuíció, a Tisztánlátás és a Tong-len tanfolyamokat is egyben! Szkeptikusoknak kifejezetten ajánlott, terapeutáknak pedig szinte "kötelező" a tanfolyamon érdeklődőként részt venni, és az első két óra után eldöntheti, hogy végig üli és kifizeti a teljes tanfolyamot, vagy sem!

Bognár Tas 15 éve gyakorolja, használja főállásban és évek óta tanítja az auralátást és a tisztánlátás tibeti technikáját. Több tízezer kliensének auráját elemezte az utóbbi évek alatt, és a „pszichoinformatika” tanfolyamot több ezer tanítvány sajátította el sikeresen. Tas öt éves ázsiai élete során tanult és alkalmazott technikákkal, saját tapasztalatokkal és kutatási eredményekkel kiegészítve állította össze a tananyagot, nyugati életmódra szabva. A korábban főállású informatikus egyszerűen, érthető nyelvezetben adja át a technikákat, melyeket azonnal a tanfolyamon ki is próbálunk éles helyzetben! Az első élmény pozitív értelemben drasztikus, spirituálisan sokkoló, és igen nagy önbizalmat ad a tanítványoknak, eleddig ismeretlen képességükkel kapcsolatban.

Az auralátás egy spirituális felkészültséget nem igénylő, fizikai folyamat, mely ugyan velünk született, ám a felnőttek többsége már csak újratanulással aktivizálhatja. Már a tanfolyamon fogjuk látni auránkat minimális szinten, majd pár hét gyakorlás után mások auráját is elemezhetjük, mivel a tanfolyamon az aura alapszintű elemzését is megtanuljuk.

A tisztánlátás, a hatodik érzék és a harmadik szem egyazon tudati jelenség különböző nevekkel ellátva. Valójában a tudat érzékszerve, mely belső képekben és érzésekben mutatja meg memóriánkban található emlékeinket. Amikor pedig alszunk, többnyire tudatalattinkat érzékeljük álmokként, lelki szemünkkel belső képekként. És amikor se nem gondolkozunk, se nem alszunk, meditatív állapotban képesek vagyunk érzékelni a kollektív tudatmezőn keresztül más kisugárzásokban rejlő emberi vagy egyéb tudati, lelki információkat is. A hatodik érzék egy általában inaktív, kihasználatlan képességünk, melynek tudatos használatát érdemes elsajátítani, hiszen így egy újabb, térben és időben is távolabbról vevő, és oda hatni is képes érzékszervvel gazdagodhatunk!

Az auralátás és a tisztánlátás felhasználási területei nagyon szerteágazóak, az élet minden területén alkalmazhatjuk hétköznapi dolgoktól kezdve egészen a professzionális főállású felhasználásig. A tanultak alkalmazhatóak hétköznapi auraelemzésre, tisztánlátásra, spirituális diagnózisra, médiumitásra, távolbalátásra, chanellingre, intuícióra, hiányzó láncszemek megtalálására, életünk elakadásának feltérképezésére, a jövő érzékelésére stb. Bizonyos „érthetetlen” élethelyzetek átlátását nagyban segíti a technika ugyanúgy, mint mások problémái mögött meghúzódó valós problémák feltárását.

Jelentkezés: tasbognar@gmail.com

Ára: 22.000 Ft (a két nap külön is elvégezhető)
Ismétlőknek a két nap 6.000 Ft

Időpont: 2018. Március 17-18., mind két napon 10-18-óráig.

Helyszín: Van Egy Hely spirituális központ. 1085 Budapest, Rökk Szilárd u. 11. Fsz. 1. (11-es kapukód)

www.pszichoinformatika.blog.hu
https://www.youtube.com/watch?v=LZYvFgyVPs8

Szólj hozzá!
Címkék: tanfolyamok
süti beállítások módosítása