Pszichoinformatika

A végtelen tudat ismeretlen területei.

A bölcs álomalak segítő tanácsai

2016. március 12. 03:02 - Bognár Tas

Kedves Tas! Köszönöm a rengeteg tanítást a táborban! A kedvenc tanfolyamom az álomról szólt, már csak azért is, mert sehogy sem voltam képes emlékezni az álmaimra már 10 éve! A táborban pedig már az első napon (!) emlékeztem az álmomra, köszönhetően az álomnapló technikának. A negyedik napon már észrevettem álmomban, hogy álmodok.

Ez után, már itthon jöttek az érdekesebbnél érdekesebb dolgok. Pár nappal a tábor után már irányítani is tudtam az álmokat. Ilyen még sosem történt velem, és persze emlékeztem is erre reggel, szinte mindenre. Annyira élesen, mintha éppen frissen történt volna. Most is fel tudom idézni a történteket.

Hát persze, hogy azzal kezdtem, hogy repülgetek. Könnyed voltam, de mégis bennem volt egy kis aggodalom, hogy lezuhanhatok. Hamar rájöttem, hogyan tudom irányítani az emelkedést és a süllyedést, aztán azt is, hogy milyen sebességgel, és hova repüljek.

wise_dream_man.jpg

Egy furcsa házikóba keveredtem, mintha egy erdei kis lak lenne, fura növények voltak körülöttem, amiket nem én akartam, hogy ott legyenek. Megjelent egy „álomalak”, egy nagyon bölcs ember formájában, és szinte azonnal rátért arra a témára, ami engem már egy ideje foglalkoztatott. Az érdekes az, hogy olyan tanácsokat adott, amiket én még álmomban sem gondoltam volna – milyen érdekes ez a mondás…

A lényeg, hogy mintha a felsőbb énemmel, vagy valamilyen tanácsadó angyallal beszéltem volna, egy lifecoach életvezetési tanácsadáson vettem részt, teljesen ingyen. Még élveztem is a bölcs ember „szavait”. Mert ezek nem szavak voltak, hanem gondolatok, érzések, amiket „megfogalmazott”. De érthető volt, és nagyon nagyon sokat segített az aktuális helyzetem konkrét megoldásában, amiért nagyon hálás vagyok!

Ezt a bölcs embert még gyakran szeretném meglátogatni, mert ilyen felemelő érzésem már nagyon régen volt…ha volt egyáltalán valaha!

Remélem egyre sűrűbben rájövünk álmunkban, hogy álmodunk, és remélem ebben az évben is sok tanítványnak adhatsz át tanításokat. Köszönettel!”

Zsolt

Szólj hozzá!
Címkék: alomvilag

A bejegyzés trackback címe:

https://pszichoinformatika.blog.hu/api/trackback/id/tr798466532

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása