Pszichoinformatika

A végtelen tudat ismeretlen területei.

A nyugalomteremtő menedzser

2016. március 10. 06:55 - Bognár Tas

"Sikerült a teljes nyugalmat megteremtenem mind magamban, mind körülöttem, hála az általad javasoltaknak, és a Tőled tanult technikáknak. Komolyan mondom, hogy körülöttem is sikerül szinte bármikor nyugalmat teremtenem a tibeti Tong-len technikával, pedig sosem foglalkoztam energetikával, meg semmi ilyen spirituális dologgal, mégis amiket ígértél, azok a technikák tényleg működnek!

happy-office-worker1.jpg

Kezdem azzal, hogy először magamban sikerült megteremtenem a nyugalmat, ami azért tűnt lehetetlennek, mivel egy telekommunikációs cég vezetőjeként a klasszikus managerbetegség tüneteinek teljes skáláját produkáltam, ami már nem csak az egészségemre, de a teljes életemre (munkámra, családomra) kihatással volt. Szóval mint egy utolsó szalmaszál mentem el a tanfolyamodra, semmi értelmesre nem számítottam, barátaim már hülyének néztek, lemondtak rólam…

Javasoltál kezdetben célzott relaxációkat, és egy olyan instant rapid meditációt, amit bárhol, bármikor meg tudok valósítani, akár kávézás közben, vezetés közben, tárgyalás közben (ott kifejezetten hasznosnak bizonyul a mai napig). Ettől már jobban lettem! Meg tudom teremteni a nyugalmi állapotot, bármilyen feszült is vagyok. Még javasoltál gyógyteákat, illóolajokat, akupresszúrás pontokat, légzésgyakorlatokat, és ezeket mind a mai napig használom is.

Amivel még megtoldottuk, az a tudatos teremtés mentális technikája. Minden este és reggel vizualizáltam, hogy másnap bármilyen helyzetben, bármilyen stresszhelyzetben átalakítom magam egy masszív nyugalmi állapotba. Ez az önhipnózis annyira működik, hogy máig, ha beindul a vakegér a fejemben, azonnal bekapcsol egy ellenpólus, és nyugalmi állapotba hozom magam. Fantasztikus eredmény!

Ennél aztán még tovább mentünk. Megtanítottad, hogy a Tong-len technikával hogyan tudjuk a körülöttünk lévő eszement pörgést lelassítani, saját magunkból kisugárzó nyugalommal a környezetet harmonizálni. Bevallom, nem könnyű elsőre, mert kicsit félre kell tenni saját dolgainkat pár másodpercre, és koncentrálni kell, de kifejezetten megéri. Ha tudnák a kollégáim, beosztottaim, hogy éppen miattam nyugodtak le, nagyon meglepődnének, vagy komplett hülyének tartanának, pedig nyílván tudják, hogy korábban gyakran az én feszültségem miatt voltak idegesek, a „főnök feszült az irodában” hatás miatt.

Legjobb lenne, ha ezeket a technikákat minden cégvezetőnek megtanítanád! Hihetetlen hatással van az ember életére, és ezen keresztül a cégének és családjának is megváltozik a hangulata, pozitívabb eredményeket lehet így elérni minden téren!

Köszönöm, és csak így tovább!”

Zoltán

Szólj hozzá!
Címkék: teremtes

A bejegyzés trackback címe:

https://pszichoinformatika.blog.hu/api/trackback/id/tr508459438

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása