Képzeld Tas mi történt:
Bár szerényen bevallom, hogy nagyon sokszor bejönnek az álmaim, tehát végülis nem újdonság, csak a páromat nem érdekli a téma, ezért gondoltam leírom Neked. A visszajelzésekbe is jó lesz, és végülis igen rövid a történet.
Lidérc egy olyan fehér kóbormacska, akinek a tekintete mintha egy elvarázsolt lényé lenne, és a kertajtóban szokott mindig ücsörögni esténként, szinte ijesztő nézéssel, kaját kérve. Mellékeltem is képet:
Hát egyszer csak már az egyik szeme nagyon csúnyán nézett ki, és három hónapja teljesen el is tűnt a Lidérc. A szomszéddal már lelkileg el is temettük. Két napja viszont álmodtam vele, egyszerűen csak annyit, hogy ül az ajtóban, mint szokott. Tegnap pedig pont ugyan úgy ült és nézett, mint ahogy szokott :)
Nyilván pislogtam egyet, hogy jól látom-e, mert amolyan szellem kinézete van, de adtam neki enni, és tényleg megette. Szóval a Lidérc volt az, a Mufurc :)
Mivel már van tapasztalatom az álomvilágban, ezért hiszem, hogy ugyanígy párunk visszatérését, munkahely megtalálását, és komolyabb dolgokat is meg lehet álmodni. Nem véletlenül bosszantom páromat reggelente az első kérdéssel: "mit álmodtál?" Nyílván, ha megpróbálunk komolyabban visszaemlékezni álmainkra, akkor jobban emlékszünk, és gyakran lehet, hogy fontos...szerintem biztosan.
Szia!
Erika