Pszichoinformatika

A végtelen tudat ismeretlen területei.

Párom harmonizálása Tonglennel

2016. április 30. 03:49 - Bognár Tas

„A minap a páromra pánik roham tört, sőt inkább krónikus depressziónak mondanám, de aktuálisan a lényeg, hogy nem bírt nyugodt lenni, folyamatos rosszullét-érzés, remegés, ájulás közeli érzés állapotban volt. Nem tudtam megnyugtatni, próbáltam terelni a figyelmét, másra összpontosítson, de nem ment.

love_energy.jpg

Aztán eszembe jutott az általad elmondott és gyakorolt „öt pont technika”, osztott fókusz. Kértem a párom csinálja meg a segítségemmel. E közben én a Tonglen technikával próbáltam az energiáit motiválni, helyre rakni úgy, hogy csak elméleti síkon gyakoroltuk még akkor.  Ő nem tudott róla, hogy az energia mezőjét is próbálom rendezni. Ahogyan végeztünk, megkérdeztem mit érzett, azt mondta, hogy furcsa melegség, forróság öntötte el a testét, ilyet még nem érzet soha sem. Majd lefeküdtünk és el tudott aludni, csak reggel ébredt fel, azt mondta, hogy nem tudja mi történt vele, mit csináltam, de jót tudott aludni, és boldog volt!

Egy másik alkalommal egy ismerősömnek fájt a feje ebéd közben. Nem szóltam neki semmit csak ismét alkalmaztam a Tongleneztem a tudtán kívül. Majd kis idő múlva láttam, hogy nyugtalan, és kérdeztem tőle mi a baj, mit érez? Azt felelte, szokatlan érzés, furcsa dolog melegség öntötte el. Majd később megkérdeztem fáj-e még a fejed, az felelte, érdekes, már nem! Két alkalom e rövid idő alatt mikor hasznát vettem annak a tudásnak, amit Tas, tőled kaptam. Köszönöm szépen!!!”

Bernadett

Szólj hozzá!
Címkék: teremtes

A bejegyzés trackback címe:

https://pszichoinformatika.blog.hu/api/trackback/id/tr408674530

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.